Amikor a kilencvenes évek elején az egyetem mellett elkezdtem angolt tanítani, és így lett egy kis extra zsebpénzem, kinyílt előttem a hifi-világ. Először is, minden hónapban elzarándokoltam a belvárosi újságoshoz, ahol -- már és még -- lehetett külföldi hifi magazinokat is kapni. Én a Hifi News and Record Review olvasója lettem. Ők mutatták be a Pioneer akkori csúcs CD-lejátszóját, a PD-S 901 jelűt. Terjedelmes írásban szakértették az érdekességeket, a lemeztányért, amire úgy kell rátenni a CD-t, mint egy igazi lemezjátszóra, az öt készüléklábat, amiből az ötödik a futóművet támasztja alá kívülről, valahol a készülék mértani közepénél, a csupa-csupa réz belső felépítést, az akkor világmegváltónak beharangozott Legato Link digitális jelkonverziót és a többit -- de én már a fénykép alapján eldöntöttem, hogy kell egy ilyen. Harmonikus arányok, CD-játszóhoz, pláne csúcskategóriás CD-játszóhoz képest csekély számú kezelőszerv. Elegancia, időtlenség, a nyugodt erő. Valahogy látszott rajta, hogy jól is fog szólni.