Karantén van, ülünk itthon. Mi mást lehet ilyenkor csinálni, szól egy lemez, közben olvasgatok. Most került elém egy pár hónapos cikk, amiben a Pointe is érintett. Nagy Gábor írta a hazai gyártású high-endről az Audioworld blogon. Az írás konklúziójával nálam jobban senki nem érthet egyet, „érdemes magyar hifit venni.” Az érvelést azonban fontosnak látom kiegészíteni, bizonyos állításokat más szemszögből körüljárni.

Gábor mondanivalójának a lényege, hogy a magyar, kis sorozatban gyártott hifi készülékek igen jó hangúak, tudásra versenyképesek a nagy márkákkal, ár/minőség arányuk gyakran sokkal jobb, de a kereskedők mégsem kínálják, a vásárlók nem keresik őket.

Egy mondat a hátteremről: egyik énem gyártó (Pointe), másik énem forgalmazó (Soulines, Edwards Audio, Jelco, Nagaoka), a harmadik egyszerű kiskereskedő (vinil.hu - Audio-Technica, Ortofon, Goldring, TMP Audio, stb).

(A jelenleg is aktív magyar hifi-gyártók frissített listája itt tekinthető meg.)(Pointe Platinum csöves erősítő)

A különbség a készülék és a termék között

Egy másik cikkében Audioworld Gábor (aki maga is gyárt kis szériás high-end erősítőket) a DIY és a profi gyártás közötti különbséget pontosan határozza meg. Azt írja, hogy a „gyártás” definíciója nem elsősorban a példányszám, hanem az, hogy „valaki kereskedelmi céllal, intézményi keretek között (cég), a termék és a gyártó egyedi azonosíthatósága mellett (márka és/vagy típusjelzés) a szabványok és előírások betartásával, a termékre specifikált minőségi jellemzők fenntartásával, garanciális és ügyfélszolgálati vagy szervizháttérrel készít el valamit.”

Az a szomorú helyzet, hogy ez a definíció a mai magyar hifi iparra nehezen vonatkoztatható. Sajnos az idézett cikkben megnevezett magyar hifi gyártók nagyobbik része egyik vagy másik követelménynek nem felel meg. Vagy éppen egyszerre többnek sem. (Neveket nem említenék.)

Kivenném ebből a körből a Heed Audiót, ők hosszú ideje tudatosan építik a saját márkájukat, nemzetközi szinten is versenyképesek (de még mennyire), illetve látok tudatos márka- és piacépítést az Audio Hungary-nél és a Core Audió-nál is.

A fenti definíció elemeit én ráadásul bővíteném olyan alap követelményekkel, miszerint a készülékeknek legyen rendes csomagolásuk, kapjunk hozzájuk dokumentációt. Az, hogy a készülék csinosan is nézzen ki, már csak egy utolsó utáni plusz elvárás – bár a vásárlóknak (és a vásárlók feleségeinek) éppenséggel ez is fontos. 

Mindennek az az oka, hogy a magyar hifi cégek tipikusan egyszemélyes zenekarok. Van egy megszállott konstruktőr, akinek megvan a műszaki tudása, jó esetben a hallása is, és esetleg valami minimális marketing érzéke, pl. csinált egy weblapot legalább, meg az AVX-en nyitott egy saját csoportot. Az ő szakértelmük jelenleg addig terjed, hogy kiváló hangminőségű készülékeket konstruáljanak. Nem kevés ez, sőt, bravó, de hiába egy márkanév és egy bitang hangú készülék, a megfelelő háttér nélkül ez még nem lesz termék. A tehetséges konstruktőr pedig, aki másodállásban forrasztgat otthon, még nem lesz vállalat, pláne nem versenyképes vállalat. Az ismerősök és az ismerősök ismerősei, meg akiket a gerilla marketinggel be lehet fűzni, generálnak némi eladást, de ha ezt a pénzt nem forgatják vissza a termékfejlesztésbe, a vállalattá válásba, akkor ez csak az amatőrmozgalom márkanévvel felcímkézett változata.

Az a helyzet, hogy ha egy magyar készülék megkapná mindazt a szakmai hátteret, hogy nagybetűs Termékké váljon, és lenne rajta a kereskedők számára vonzó árrés, már korántsem lenne annyival olcsóbb, mint márkás társa. Egyszerűen azért nem, mert kis sorozatot nem lehet gazdaságosan előállítani, csak úgy, ha a tervezéssel, kivitelezéssel eltöltött időt nem fizeti ki magának az ember. A magyar hifi jelenlegi kiváló ár/minőség arányának záloga, hogy egy csomó költség egyszerűen ki van spórolva (formatervezés, marketing, after sales szolgáltatások, lehetne sorolni), a konstruktőrök pedig nevetséges árfolyamon számítják fel a tudásukat és a munkaóráikat.(TMP Audio Triton hibrid erősítő)

Irány a külföld

Érzésem alapján a magyar cégek jelenleg kb tízes sorozatokban gondolkoznak, egyszerre 5-10 készülék van a gyártósoron. Legalábbis nálunk a Pointe-nál ez így van. Ha nem tízesével rendelnénk az alkatrészeket, hanem mondjuk százasával, az anyagköltségek durván csökkennének, egy készülék akár 15-20 százalékkal is olcsóbban előállítható lenne. Ezres nagyságrend esetén pedig a gyártást akár ki is lehetne szervezni (中华人民共和国), így akár további 25-30 százalék is lehetne a különbség.

Csakhogy ehhez el kellene hagyni a magyar piacot, ami, valljuk be, korlátozott felvevő képességű. Ki kéne lépni a nemzetközi térbe.

Két olyan embert is a barátomnak nevezhetek, akik Közép-Európából indulva nemzetközi márkanevet építettek fel: Huszti Zsolt (Heed Audio) és Igor Gligorov (Soulines Turntables, Szerbia). Tőlük tudom, hogy a  nemzetközi hifi piacon egy jó hangtól önmagában még senki nem kerül erős izgalmi állapotba. Jó hangból több van, mint jó termékből. A jó termék alapfeltétele a jó hang, de a jó hangból nem feltétlenül lesz jó termék.

Zsolt és Igor ugyanazt mondják: a nemzetközi piac kapuja a nemzetközi hifi kiállításokról nyílik. Részt kell venni rajtuk, elsősorban azokon, ahol a hifi forgalmazók fordulnak meg. És nem egyszer, hanem tízszer, vagy ahányszor kell. Hogy megszokják a cég jelenlétét, komolyan vegyék. Mint a fácán kakas, aki párosodás előtt felfújja a begyét, hogy nagyobbnak, dominánsabbnak látszódjon, mert a többi fácán srác is ezt csinálja. És persze figyelni kell, tanulni, mik a trendek, milyen szereplők mozgatják az ipart, mivel készül a konkurencia. Így lehet olyan külföldi forgalmazókat találni, akik beállnak a márka mögé, piacismeretükkel és stratégiai meglátásaikkal képesek segíteni a márka termékeinek fejlődését - és képesek számottevő mennyiség értékesítésére. Mert a kereskedelem is szakma, különösen az olyan prémium termékeké, mint a high-end audio.

Csakhogy a részvétel egy komolyabb show-n milliós tétel. Nemcsak a normális kiállítási felületért kell fizetni, de van szállítási, utazási költség, kell szerezni nyelveket beszélő hostesseket, gondoskodni kell olyan szóróanyagról, ami nyomot hagy a látogatókban, a fontosabb tárgyalásoknak komoly repiköltsége is lehet. Mindezt abban a reményben, hogy ez egyszer majd megtérül. De évi millió forintot költve mennyi készüléket is kellene értékesíteni ahhoz, hogy a projekt végén őszinte legyen a mosolyunk? Több magyar cég is megpróbálkozott külföldön egy-egy show erejéig, de hiába bizonygatták, hogy az övék volt „a legjobb hang a kiállításon,” a Heed és az Audio Hungary kivételével tudtommal senki nem találta meg a számítását. Az első év borítékolható visszhangtalansága és a költségek eltántorították őket.

És ez még nem minden. Tegyük fel, hogy hatalmas a siker, és beüt egy kövérebb rendelés. Ahogy a magyar hifi gyártók kapacitásait ismerem, a többségük nagy hirtelen nem is tudná felfuttatni a termelését.(Human Audio A42 erősítő)

A kereskedő szemével

Gábor a cikkében a magyar hifi kereskedőket nevezte meg problémának, akik „nem a hazai terméket akarják eladni.” Szerinte a magyar termékek listázása „nyűg,” mert „meg kell változtatni a betérő érdeklődő fejében elterpeszkedett ismereteket, ez a feladat felér a rémálommal és csak a lehetetlent izgalmas kihívásként szemlélők sportja.”

A gyártói és a kereskedői énem is hevesen rázza a fejét. Felvállaltan és hangsúlyosan magyar cégként (mi is van itt fenn, az oldal tetején? naugye) azt hiszem, a Pointe vásárlói számára igenis hozzáadott érték a készülékeink magyar származása, adott esetben szempont is a készülék választásánál. Érdemes az AVX-en rákeresni a használt Pointe termékekre: ha felkerül egy készülék, rövid az értékesítési idő és egyáltalán nem nagyobb az áresés, mint a „márkás” termékek esetén. Azt azért hozzátenném, hogy ezek a készülékek bőven beleesnek a termék kategóriába, számlával, érvényesíthető garanciával, a „nagy nevekkel” egyenértékű csomagolásban, műszaki kivitelben és esztétikában. És persze hangban.

Nem titok, hogy más magyar márkák is megkerestek, hogy dolgozzunk együtt, hoznának készüléket, hallgassuk meg. A kereskedő és patrióta énem ilyenkor általában lelkes, csak az a baj, hogy ők hangminőségről és márkás készülékekkel való összehasonlításról szeretnének beszélni (rosszabb esetben kondenzátorokról és ellenállásokról), én pedig előjáték gyanánt üzleti tervről, raktárkészlet menedzsmentről, marketing stratégiáról, számlázási rendről, és persze árrésről.

És igen, ezen a ponton megkerülhetetlen az a kérdés, amiről Gábor is ír: az nagyon furcsa, hogy egy gyártó gyártja is és a saját nappalijában árulja is a termékeit, pedig ez úgyszólván általános gyakorlat itthon. Egyébként nincs ezzel probléma, legyen ő a „forgalmazó,” de akkor lássa el a disztribútor feladatait, például a raktárkészlet finanszírozását és a hatékony marketinget. Csakhogy ehhez tőke kell (raktárkészlet), illetve tőke plusz szakértelem (marketing). Egy jó forgalmazó, ha tetszik neki a termék, beleáll tőkével és a marketing gépezetével, de akkor hagyni kell neki rendes árrést, hogy legyen esélye a befektetéseinek megtérülni, és el kell felejteni, hogy a gyártó is végezzen párhuzamos kereskedői tevékenységet. Ez viszont fájna: sok gyártó gondolja, hogy jobb ma száz forint bevétel, mint holnap (de aztán holnapután is, és azután is) ötven.

Vannak azért biztató jelek, a 72Audio lemezjátszó elektronikáit és a SöundArts hifi bútorait például látni több nagyobb kereskedésben. (És természetesen a Heed Audiót és az Audio Hungary-t is, de ők már eleve más galaxis.)(Perlei Sound Doublebass hangsugárzó)

Néhány valós probléma

Megvan ugye az a kifejezés, hogy „brit hifi”? Mit is gondolunk a brit hifiről? Hogy az valami minőségi dolog, és már soroljuk is a márkaneveket, Rega, Linn, Cambridge Audio, Tannoy, Mission, Edwards Audio satöbbi satöbbi.

Az, hogy ezeket a márkákat ismerjük, és közfelkiáltással elfogadjuk, hogy jó termékeket gyártanak, nagyrészt a brit hifi sajtó érdeme. A briteknél kialakult egy szoros érdekközösség a szakmai média, a gyártók és a kereskedők között. A brit hifi sajtó ír a brit készülékekről, teszteli őket, miközben a brit gyártók és kereskedők, akik brit készülékeket árulnak, hirdetnek ezekben az újságokban. Tessék, működik.

Miért is olcsók a magyar hifi termékek a minőségükhöz képest? Mert bizonyos alapanyagokat kispórolnak. Például a marketinget. Én nem emlékszem, hogy az elmúlt években bármely magyar márka hirdetett volna bármely magyar audio kiadványban.

Pedig a potenciális vásárlók elérésének még mindig ez a legegyszerűbb módja. Ha valaki mondjuk erősítőt keres és szétnéz a piacon, teszteket böngész, egyből belefuthatna a magyar versenyző jelenlétébe. Ez egyben nyitás is lehetne a kereskedők felé: héló, érdemes listázni a termékemet, mert így neked, a viszonteladónak kevesebb lehet a marketing költséged, tőled függetlenül is költünk a nevünk és a kínálatunk megismertetésére. Más kérdés, hogy a mai magyarországi audio média minőségén, a cikkek színvonalán lehetne javítani, mert így megeshet, hogy valaki esetleg szándékosan nem is akar megjelenni egy adott magazin oldalain, ahol az alany-állítmány egyeztetés is szerencse kérdése.

Ugyanakkor a hifi lapok szerkesztőit is terheli némi felelősség. Vagy nevezzük inkább kihagyott ziccernek. Miért ne történhetne meg, hogy csak úgy, patriotizmusból kérnek tesztkészüléket egy magyar gyártótól? Vagy kíváncsiságból, hogy tényleg hol is tart a magyar szakma a külföldi elithez képest? Ez érdekelni szokta az olvasókat. (Csakhogy, néha úgy tűnik nekem, az olvasók nem érdeklik a szerkesztőket.) És ebből aztán kialakulhatna egy olyan kölcsönösen előnyös együttműködés, ami mind a kiadóknak, mind a gyártóknak megérné. Valakinek meg kellene tenni az első lépést.

(Itt azért ki kell emelnem, hogy az audio bloggerek, mindenekelőtt az Audioworld, az Audiolife és EAR alaposan kiveszik a részüket a magyar termékek ismertetésében. De az ő elérésük meg sem közelíti a nagy oldalakét, mint pl. az AV-Online, a Hifi Piac vagy a Sztereó.)

Ugyanez a helyzet az évi egyszeri budapesti hifi seregszemlével, ami egyre kevésbé barátja a kis cégeknek. Eleve kevés embert tud befogadni, zsúfolt, és a kiállítóknak rémisztően drága. Van statisztikám a müncheni és több közép-európai kiállításról is (Varsó, Prága, Belgrád). Nem akarok iparági titkokat kifecsegni, de a látogatók számát tekintve a budapesti az egyik legkisebb, a szoba árakat tekintve viszont az egyik legdrágább. Egy látogatót beültetni a szobába tehát Budapesten az egyik legdrágább. Nem segítik az első kiállítókat sem, és a magyar gyártókat sem külön programmal. Oké, ez nem elvárható, csak éppen jól felfogott érdeke lenne a szervezőknek. Az összes mai megbízható, visszatérő kiállító volt egyszer első kiállító. Ráadásul itt is nagy a lemorzsolódás, ami visszavezethető a kiállítói rutin hiányára: sokan azt hiszik, maga a részvétel a marketing. Pedig nem, az csak egy eszköz, hogy célzottan lehessen a leendő vásárlókat elérni. De ha nincs üzenet, nincs tartalom, akkor nem lesz konverzió: a látogató meghallgatja az obligát Diana Krallt a motyón, hümmög valamit, aztán hazamegy és elfelejti a szorgos munkával finomhangolt hangzást.(Ethosz LA 4.5 csöves előerősítő)

Tőkehiány

Akárhogy is nézegetjük a problémát, ugyanoda lyukadunk ki. A magyar gyártók mögül hiányzik a tőke, amivel ki tudnának emelkedni a másodállásban történő kisipari kisszériás gyártás kategóriájából. Ugyanakkor a pénzügyi befektetők számára nem vonzó az iparág, ameddig a versenyképesség alapját az alacsony árrés és a befektetett munka alulárazása jelentik. Hiába a remek hang, ha a viszonteladók nem tudnak termékként tekinteni a gyártók produktumaira. A hazai cégeket nem segíti a magyar nyelvű audio média gyengélkedése, és az egyetlen magyarországi hifi show kereskedelmi politikája sem.

További gond a magyar piac felvevőképessége – üzleti értelemben vett siker csak a külföldi színrelépéstől várható, de annak költségei hatványozottan magasabbak. Ez a helyzet a közeli jövőben azt eredményezi, hogy a magyar  kisszériás termékek továbbra is remek vételt jelentenek, az ár/ hangminőség arányuk továbbra is verhetetlen lesz, de ez senkinek sem igazán jó hír. A vevők szempontjából egyrészt erősen kutatni kell minden információ után, másrészt nehézkes marad a gyártók kínálatát érdemben összehasonlítani egymással vagy a versenyképes márkás modellekkel. És miközben a lengyelek (vagy akár a szerbek, lásd Soulines, Trafomatic, Soltanus, Karan - ezeknek mind van forgalmazójuk Magyarországon) egyre komolyabb szeletet hasítanak ki a globális hifi tortából, mi továbbra is csak a saját térfelünkön passzolgatunk.

(Parabox Tempesta hangsugárzó)