Pointe - csöves erősítők

Magyar fülekbe magyar high-end

Horror! Reszketés! Félelem! Ventillátorok!

2016. január 18. 01:22 - Pointe

img_3690.JPGEgy jobb sorsra érdemes Pointe Medium erősítő találkozása Mr Trutyival, aki magabiztosan tette le vizsgáit erősítő-tuning szakon.

Figyelem! A köznyugalom megzavarására alkalmas képsorok következnek! Csak 18 éven felülieknek.

 

 

A Pointe erősítőket nemcsak gyártjuk és forgalmazzuk, de magunk is szervizeljük. Mai bejegyzésünk tárgyát a szerviz szolgáltatta.

img_1483.jpg

Telefonon jelentkezett a szervizünkben János. Van egy Pointe Medium erősítője, de már nem használja egy ideje, mert van egy pár apró hibája, például, ha hozzáér a hangerő szabályozóhoz, akkor búgás jön a hangszórókból. Mostanában inkább egy neves angol gyártó belépőszintű tranzisztoros erősítőjét hallgatja, pedig tudja, hogy a Mediumnak jobbnak kellene lennie. A készülék korábban volt már javítva, illetve egy kis tuningot is kapott egy csöves erősítőkre specializálódott műhelyben.

Pointe Medium

A Medium igen kiváló erősítő, nekem speciel az volt az első saját Pointe termékem otthon, és csak szép emlékeim maradtak. Nem mai konstrukció, a Sima (MK1) után időrendben a második Pointe erősítőként született, a legidősebb példányok lassan 20-21 évesek lesznek. A Sima teljesítményének uszkve a dupláját tudta, pentódák helyett sugártetródákkal (6P3Sz-E), komolyabb táppal és finom kimenőtrafókkal. A doboz dizájnja a Sima-féle kocka-karika-karika, az arányai is hasonlóak, de a doboz legalább másfélszeres méretű a nagyobb csövek és trafók miatt.

Ma este megjött szegény beteg erősítő. Gyorsan kezelésbe is vettük.

A tetőlap egy U-alakú idom, hátrafelé lecsúsztatható, miután a készülék alján oldottuk a csavarokat. Szóval először is fektessük a Medium-ot a hátára.

img_3713_2.JPG

A készülék két szélén lévő 2 x 3 csavar rögzíti a fedlapot. Habár itt már csak 2 x 2 van a helyén, középre valaki elfelejtette visszacsavarni a csavarokat. Biztos azt hitte, hogy csak díszítő funkciójuk van. Hab a tortán, hogy a még meglévő csavarok sem egyformák. Kettő ilyen, kettő olyan.

Ha kinagyítjuk a képet, még egy hiány feltűnik. Az egyik kimenőtrafónak is hiányzik a négy közül az egyik rögzítőcsavarja. Vajon miért? Lehet, hogy huszonéve Tibor elfelejtette becsavarni? Hát, ennek csak annyi esélye van, mint annak, hogy elpárolgott és semmivé vált. Valószínűbb, hogy aki kiszedte a trafót, az trehányul szerelte vissza.

img_3714.JPG

Hm, ezek elég baljós előjelek. Nade csúsztassuk hátra a fedlapot, nézzünk bele a készülékbe. Első blikkre megkapó, mint minden ésszel kitalált csöves erősítő:

img_3687.JPG

Szóval első látásra semmi gáz. Mindene megvan. A végcsövek és a trafók eredetiek. Érdekes, hogy a tuningolók milyen ritkán nyúlnak azokhoz a dolgokhoz, amikkel tényleg lehetne javítani egy készülék hangján. Persze a gyárinál menőbb csövek iszonyú drágák lehetnek, a trafókhoz meg érteni kellene. És azok is iszonyú drágák lehetnek. 

Apró öröm, hogy ebben a készülékben az áramköri lapok is eredetinek tűnnek. (Azért várjuk ki a végét.) Bármi legyen is a baja, jó eséllyel fog még muzsikálni ez az erősítő! 

Az mondjuk egyből látszik, hogy a kimenő trafók és a hangsugárzó-kimenetek között át lett kábelezve. Az erősítő-tuning szakon a főiskoláról már elsőben kibukik, aki nem tud belepiszkálni a belső kábelezésbe!

Milyen kár, hogy a tuningoló a Neotech egyik igen-igen egyszerű hangsugárzó-kábelét szerelte be. Az eredetiben ugyanis ennél egy nagyságrenddel komolyabb kábelek voltak, csak nem volt rájuk írva: Tibor a Straightwire kábelspecialista cég Waveguide nevű kábelét bontotta szét, annak a vezetőiből lett a Medium belső kábelezése.

Öngól.

És mit látunk még?

img_3694.JPG

Nocsak, a hátlapon az egyik RCA-pár nincs bekötve. Originál állapotában nyilván itt is volt ám kábelezés, ez ugyanis egy vonalkimenet, de úgy látszik ez feláldozódott a tuning oltárán.

Ami még rögtön szembetűnő, hogy a tuningmester egyes alkatrészeket (de nem mindet) bekent fekete kulimásszal. Valóban, létezett egy irányzat, hogy a passzív alkatrészekre felvitt magas fajsúlyú anyag csökkenti az adott alkatrész saját rezonanciáját, és ettől javul a hang. Íme a tápegység kondijainak teteje:

img_3689.JPG

Az megvan egyébként, hogy mik azok a kis pörsenések szegény kondikon? Autófényező olvasóink persze már tudják a választ: a festőmester úgy kente fel a vastag festékanyagot, hogy előtte nem portalanította felületet. Az apró, szemmel alig látható porszemcséket körbeveszi a vastag cucc, ezért ilyen ragyavert a felület.

De nem csak a kondik vannak összetrutyizva, hanem az ellenállások is.

img_3710.JPG

Ennek ugyebár egyrészt eleve nincs sok értelme, hiszen - ellentétben egy kondenzátorral - egy ellenállásban semmi nincs, ami rezeghetne; másrészt az ellenállások sajátossága, hogy az értéküket színkóddal jelzik. Ha lefestjük az ellenállatot, nem látszik az értéke. Ez aztán nem könnyíti meg az esetleges hibakeresést, illetve a javítást, ha valakinek nincs kapcsolási rajza.

Nade a legérdekesebb még csak most jön. Tessék.

img_3692.JPG

Hoppácska, ez itten egy ventillátor! Legyek görcsös vadalmafaág, ha valaha került ventillátor Pointe erősítőbe gyárilag!

Talán valami melegedési probléma merült fel (esetleg a tuning részeként egy kicsit megfeszítették a végcsöveket?), de nem a melegedés okával foglalkoztak, inkább beraktak egy ventillátort. És hová fújja a venti a hőt? Láthatjuk, egyenesen rá a tápegység kondijaira. Biztos szeretik a meleget.

Szerencsére legalább a kivitelezés bravúros:

img_3709.JPG

A venti annyira passzentosan van beépítve, hogy az élei, illetve a sárga tápvezeték hozzáérnek a bemenet választó rúdjához. Minden váltáskor dörzsölődnek. Szépen kivehető nyomot is hagytak a rúdon. Az a szerencse, hogy a tápvezeték, még (még!) nem adta meg magát. Abból sosem lesz semmi jó, ha egy szigetelését elvesztett tápvezeték hozzáér egy fém alkatrészhez.

A készülék túloldalán megvan a ventillátor párja is.

img_3693.JPG

Mint a képen jól látszik, ez a csövek közül kiszívott hőt egyből kivezeti.... hová is? Hát neki az oldalfalnak. Amin nincs semmilyen szellőzőnyílás. Hiszen eredetileg a készülék szellőzése vertikális volt, azaz az alvázon és a fedőlapon kialakított szellőzőnyílások biztosították a hőcserét. Most a hőáramlat az oldalfalon felemelkedve visszakerül az erősítő belsejébe. Mondjuk a tápkábelek elvezetése is megér egy misét:

img_3690.JPG

Hát ja, csak így lazán, panyókára hajítva körbefonják a hangerő szabályozó rúdját. Milyen szellemes megoldás. A hangerő szabályozóhoz úgyis pont viszonylag ritkán nyúl az ember.

Persze felmerül a kérdés, a ventik honnan kapnak tápot? Hát egy külön dedikált tápegységből!

img_3705.JPG

Igen, tudom, hogy nem hisznek a szemüknek, én sem akartam elhinni: ez tényleg egy egyforintos Made in China DC tápegység felragasztva (!) a készülék táp bemenete mellé. Ez annyira durva, hogy mutatok róla egy másik képet is, nehogy kételkedjenek a szemük által közvetített információban:

img_3708.JPGTehát ez a konnektorba dugós cucc fel lett eszkábálva az erősítő hátlapjára belülről. A konnektorba menő fém pólusokat kiütötték, oda kötöttek be kábeleket, amik az anyakészülék táp bemenetéről szedik a 230 voltot (no comment), és ez a filléres cucc, így odaragasztva, adja a 12V tápot a két hűtőventinek. A híres magyar kreativitás!

Lesz itt munka bőven....

 

Update 1: valószínűleg már megtaláltuk, miért hallgatja szívesebben a tulajdonos az olcsó angol félvezetős tömegerősítőt: a Mediumban az egyik csatorna fordított fázissal lett visszakötve.

Update 2: ugyan szőr mentén már a bejegyzés elején megemlítettük, de látva a poszt facebookos karrierjét, illetve a tippeket a tuningmester személyére, újra ki kell emelnünk, hogy szegény készülék több "szakember" keze alatt is megfordult, mire visszakerült hozzánk. Tehát nem feltétlenül ugyanaz trutyizta össze, mint aki a ventillátor-tuningot bevetette.

Update 3: a készülék azóta természetesen vissza lett alakítva gyári állapotúra. Nem volt sem egyszerű, sem olcsó, de megérte a vesződséget. A Pointe Medium egy klasszis csöves erősítő.

3 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://pointe.blog.hu/api/trackback/id/tr918281588

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

2016.01.18. 20:46:38

csinos gányolás,
biztos erősáramú szakon végzett a t. kolléga :-)

opel123 2016.01.18. 22:28:35

Hát az enyémben is talált a barátom pár érdekességet, ha emlékszel. Brumm miatt vittem hozzá vásárlás után. A 2-2 meghajtó és fázisfordító cső helyére az eredetiek helyett 1 ECC82-es, 1 ECC81-es és 2 ECC83-as ad hoc módon. A lágyindítás kiiktatva, a 6,3-as fűtés 12,6-ra átkötve úgy, hogy 10,5V ot kapott a fűtőszál. A normális bemeneti kábelek valami litze förmedvényre cserélve (csak a csere után hallatszott, hogy milyen tompa volt a hang miatta). A nagyfesz és jelkábelek egymáson átszövögetve. Mi visz embereket arra, hogy egy műszakilag korrekt kapcsolást összekuszáljon valami homályos tuning nevében?
Különben tényleg lehet tuningolni, amit meg is hálál. Fojtótekercses simítás elkók helyett, csöves egyenirányítás, megfontolt alkatrész cserék, a táptrafó cseréje/kiöntése kevésbé morgósra bár elég meleg tud lenni 15 perc után, inkább csere. Még tartozom pár szép képpel a Forma1-es Pointe-ról. :-) Azóta is leesett állakat söprögetek a nappaliban. :-)

2016.01.27. 18:25:18

@opel123: ilyen szinten érteni az erősítőkhöz és a high end szakmához nagyon hosszú évek tapasztalata kell. Ezt megspórolandó jönnek az önjelölt gányolók, hogy feltornásszák az egójukat.
Ami egó, azért sajnos valljuk be őszintén - kicsit mindenkinek túlteng ebben az audiofil világban.